Honfoglaló őseink halottkultusza

A magyarok néprajzában is gazdag szokássorozat kapcsolódik a halálhoz, halottakhoz, temetéshez, torhoz. Ezen szokások nagy része a halott körüli rontó erőkhöz és nem az elhunyt személyéhez kötődik.
Legközelebbi nyelvi rokonaink, az obi-ugorok hiedelme szerint a lélek a testet az utolsó lélegzettel hagyja el, ezért pálcikát tesznek a haldokló szájába, hogy a fogait ne tudja összezárni és a lelke szabadon távozhasson. A halál beállta után a lélek sírba száll, és legalább három évig ott is kell maradnia, majd ezután csecsemőkben újjászületik. A nőknek kettő-négy, a férfiaknak három-öt lelkük van.

Az osztjákok (hantik) és a vogulok (manysik) a halál beállta után a testet rögtön elkezdik felkészíteni utolsó útjára (fürdetik, fésülik, borotválják, ünneplőbe öltöztetik) Ezen előkészületek után szarvasbőrből vagy szövetből készült maszkot tesznek az arcára, amire a fül, az orr, a száj és legfőképpen a szemek helyén rézgombot, esetleg valami más kerek díszt helyeznek.

Népünk temetkezési szokásai tájegységenként eltérő. A régiek már életükben készülődtek a halálra, főleg akkor, amikor már túlhaladtak az élet delelőjén: …hatvan felé, hazafelé…Sokan a menyasszony-, illetve vőlegényruhájukat őrizgették e napra. Akadtak, akik koporsójukat már életükben megvették, s a padláson tartották.

A koporsóba – az elhunyt bibliáján kívül - különböző eszközöket, tárgyakat tesznek. Többnyire a halott számára még életében igen kedves eszközöket, nehogy visszatérjen azokért, mert a néphit szerint ezekre a másvilágon is szüksége lehet, és ha nem temetik mellé, visszajár érte addig, amíg meg nem kapja.
A legfontosabb, hogy pénzt tesznek a kezébe vagy a zsebébe – általában a szemei lezárásához is használt érméket. A legáltalánosabb nézet szerint ezzel fizeti meg a hídpénzt, a túlvilági vámot vagy a hajóst, aki a Jordánon átviszi. A koporsóba tesznek még egy rend tiszta ruhát, hogy ha vizes lenne a Jordánon átkeltében, át tudjon öltözni. A rendbetételéhez használt fésűt, borotvát, szappant, törlőkendőt is mellé teszik. A terhes nő mellé beteszik azokat a tárgyakat, melyekre a gyerek megszületése után szüksége lehet, mert hitték, hogy a túlvilágon megszüli gyermekét.

A néphit szerint a halál lakodalom, és a temetés jelrendszere versben, énekben e szerint alakult ki. A kereszt: jegygyűrű, a harangszó: a muzsika, a sír: a menyasszonyi ágy, Szent Mihály: a halott lélek vőfélye, ő nézi ki és ő viszi a menyasszonyt, az emberi lelket az örök menyegzőre. Régebben a katolikus temetéseken addig harangoztak, amíg el nem földelték az elhunytat. Néhol két rúdon, „vivőfán” vitték a testet, máshol a „szentmihálylova” nevű, fából készült négylábú farámán. A gyászkocsi rendszerint az elhunyt családjának szekere volt.