Temetkezési szokások koronként
Az elhunyt földi maradványairól mindenhol és minden időben nagy körültekintéssel gondoskodtak. A különböző kultúrákban az elhunytat a kiválasztott személyek megmosdatták, ünneplőbe öltöztették, gyakran kifestették, s olyan testtartásba helyezték, amelyet társadalmi rangja az adott kultúrában megkövetelt. Kultúránként más és más anyagba: textíliába, gyékénybe, fakéregbe, kivájt fába, kő- illetve fémtartóba rakták az elhunytat. A koporsó kettős rendeltetésű: […]
A harangozás
A harang szavával teszik közhírré a gyászt. Egy ügyes harangozó hírül adja, hogy férfi vagy nő, felnőtt, esetleg gyermek-e az elhunyt, de még a halott anyagi helyzetét is érzékeltetni tudja. Amíg a holttest a házban van (a ravatalozás általában a házaknál történt) napjában háromszor harangoztak számára: reggel, délben, este. A település köztiszteletben álló halottjának minden […]
Honfoglaló őseink halottkultusza
A magyarok néprajzában is gazdag szokássorozat kapcsolódik a halálhoz, halottakhoz, temetéshez, torhoz. Ezen szokások nagy része a halott körüli rontó erőkhöz és nem az elhunyt személyéhez kötődik.Legközelebbi nyelvi rokonaink, az obi-ugorok hiedelme szerint a lélek a testet az utolsó lélegzettel hagyja el, ezért pálcikát tesznek a haldokló szájába, hogy a fogait ne tudja összezárni és […]
A gyász
Az emlékezés ideje a gyász. A gyász ideje általában hat héttől egy évig tartott attól függően, hogy milyen korú volt az elhunyt. Csecsemőt, kisgyermeket hat hétig, fiút, lányt hat hónapig, felnőttet egy évig gyászoltak. Régen általános volt a fehér gyász, ma csak az Ormánságban és a Sárközben viselnek ilyet. A fekete gyász elrejtőzést jelent a […]